Sziasztok!! Itt a friss, ennyi idő után!! Sajnálom, hogy csak most sikerült megírnom, de mindenféle versenyre készülök és tegnap is éjfélkor értem haza!!!! Sajnálattal látom, hogy a 16. fejihez "csak" 10 komit kaptam, de van 46 renszeres olvasóm és ha ezeknek csak a fele írna komit én már boldog lennék. A kövi feji akkor jön ha meglesz min. 20 komi. Ha nem lesz meg akkor komihatárt fogok bevezetni.
Ui: Köszönöm a 46 rendszeres olvasót!!!!
Bella/Elina szemszöge:
Már megint egy unalmas nap. Edwardot próbálom kerülni Alice és Serena akciója óta, de nem sikerül. Valahogy mindig mindenhol ott van, ahol én is. Ha nem tudnám, hogy képtelenség, azt hinném, szándékosan csinálja. Jól esik a közelsége, nagyon is jól. Ha tehetném, el sem engedném magam mellől. A nap minden percében vele lennék és csókokkal halmoznám el ajkait. Mindent megtennék azért, hogy boldoggá tegyem. Eli, ezt most azonnal hagyd abba! Edward még mindig Bellát szereti, és te csak ábrándozhatsz arról, hogy egyszer majd irántad is érezni fog valamit. Már megint elkalandoztam. Inkább a tesi órára kéne koncentrálnom. Edward tekintetét folyamatosan magamon érzem, de ez nem lehet, biztosan csak beképzelem. Tekintettem Edwardra siklott és ő is engem nézett. Nem képzelődtem. Hirtelen minden elhomályosodott. Éreztem, hogy a labda eltalált és elvesztettem az egyensúlyomat.
„- Mit csináljunk? Én már nagyon unatkozom.
- Mennyünk látogassuk meg a barátainkat. – vetette fel az egyedüli férfi a társaságban.
- Ez jó ötlet Elezar. 1 óra múlva indulhatunk is. Végre megint Edward mellett lehetek.”
Nem tudom kik lehettek, de az biztos, hogy ide tartanak és ismerik a Cullen családot. Az a lány „Végre megint Edward mellett lehetek.” Mondatára miért fog el a düh és egy másik érzés, amit nem tudok hova rakni?
- Eli minden rendben? – Edward hangja térített magamhoz. Azok a szemek és a hangja is teli van aggódással és féltéssel.
- Jól vagyok. - nem lehet semmi bajom, hiszen vámpír vagyok, folytattam magamban a mondatott. Nagyon jól esett az aggódása, halott szívemnek. A szemem sarkából láttam, hogy Serena Alicet fogja és kérdezgeti. Biztos ő is látta és nem csak én. Oh… csak most tűnt fel hogy Edward már megint a karjaiban tart.
Edward beszélt a tanárral. Gondolom mondott neki valami hihető mesét. Az egyik pillanatban még a tornateremben, a másikban pedig már a kocsiban ültünk és tartottunk, hazafelé.
Edward szemszöge:
Nagyon aggódtam Bella miatt. Minden, olyan gyorsan történt. Alice látomása furakodott be a fejembe, így már minden világossá vált. Bella még mindig nem tért magához, kezdtem aggódni. Gondolataimban felvetettem a szájon át lélegeztetés ötletét, de mivel nekünk nincs szükségünk oxigénre elég furcsán nézne ki.
- Eli minden rendben? – hangom tele volt féltéssel.
- Jól vagyok. - felelte. Így most már én is megkönnyebbültem. Mindenki minket figyelt és a tanár sem tudta mi történt. Beadtam neki hogy Bella és Alice rosszul lett. Megengedte, hogy elmenjünk és haza kísérjük őket. Egy szempillantás alatt már kint is voltunk.
- Na, végre! Valaki elmondaná, hogy mi történt? - kérdezte Serena elég idegesen.
- A család régi barátai jönnek látogatóba. – mondta Alice mosolyogva, de hangjából kivehető volt, hogy egyáltalán nincs ínyére a helyzet.
- Régi barátok? – „Alice nem igazán örül a vendégeknek.” Halottam meg Serena gondolatait.
- Igen. Elég régóta jóban vagyunk velük, de szerintem most jobb lenne haza menni és szólni a többieknek is.
- Edwardnak igaza van. Otthon elmesélünk mindent nektek. – én csak bólintottam és elkezdetem kifelé menni Bellát magammal húzva. Nagyon elmélyült a gondolataiban, mert egy szót sem szólt amióta kijöttünk az óráról. Ilyenkor bármit megadnék, hogy halljam a gondolatait. Legalább tudnám „Mi jár a fejében?” „Mi köti le ennyire a figyelmét?”. De szerencsétlenségemre hiába koncentráltam Bella gondolataira, helyette Alice szitkozódása tört utat magának a fejembe. Ilyenkor, hol van Jasper? Sóhajtottam magamban színpadiasan.
Én sem örültem Tanyaék látogatásának. Ismertem Tanyát. Nem fog kihagyni egy alkalmat sem arra, hogy a közelembe férkőzhessen és elcsábítson. Pedig már a megismerkedésünk elején a tudtára adtam, hogy nem érdekel és azóta, még hányszor de hányszor már nem is tudom. Alice is tudta ezt és félt, hogy Bella és közém fog állni a mesterkedésével, de ezt a mindig pörgő kobold hugicám nem fogja hagyni, ahogy én sem.
- Khkhh…..Edward! Nem akarsz kiszállni a kocsiból?- kérdezte Bella. - Már vagy több mint 5 perce meg érkeztünk.
- Mi!!! – ez nem lehet, már megint így elmerültem a gondolataiban, hogy észre sem vettem, hogy már a ház előtt parkolok a kocsival. Bella csak jót kuncogott rajtam.
Amint beléptem Bellával az oldalamon Darennel találtam szemben magam. Levakarhatatlan vigyor terült szét az arcán.
- Már azt hittük, hogy soha nem szállsz már ki abból a kocsiból. Olyan voltál, mint aki oda ragadt az üléshez. – erre Emmett jelent meg kuncogva.
- Na, mi van öcsi. Láttam sokkolt a hír Tanyacska érkezéséről.
- Tanyacska? – Daren kérdőn nézett rám.
- Már épp fogadni akartam Jazzel. – erre kérdően néztem rá. Nem kellett kiolvasnom, hogy milyen fogadást eszelt ki már megint.
- Hogy kiszállsz-e a kocsiból vagy veszed a nyúlcipőt és a világ végére menekülsz a kiscsaj elől? – világosított fel mindig kedves bátyám közben elképzelte, hogy menekülök heted hét országon túl Tanyaval a nyomomban.
- Váú!!! Nem semmi lehet a csaj. Csak nem egy őrült rajongó, vagy talán egy régi szerető, akit faképnél hagytál és nem, tud megbékélni vele? – tette fel a kérdést Daren.
Egyre inkább kezdtem elveszíteni a türelmemet. Ezt a kis beszélgetést muszáj volt nekik pont Bella előtt megejteniük? Még jobban ment feljebb a pumpa bennem. Ha ember lennék, már biztos tiszta vörös lenne a fejem a dühtől vagy már fel is robbant volna tőle.
- Na, ebből elegem van. Nektek teljesen elmentek otthonról.
Fogtam magam és kiszáguldottam az ajtón. Bevetettem magam az erdőbe. Ha tovább kell hallgatnom ezt a 2 lököttet, lehet, hogy olyat teszek, amit később még megbánok. Ki kell szelőztetnem a fejem. Futás mindig segít. Pár perc után a kis réten találtam magam. Leültem a tó mellé és megrohamoztak az emlékek. A Bellával közös vadászatos nap és a Serenáék akciója. Magam elé képzeltem csodás alakját, amint a vízcseppek önzően uralkodnak teste minden egyes pontján. Ijedt arca, mikor észrevette, hogy szemeimet rajta legeltetem. És mikor a karjaimban tartottam...Megszűnt körülöttem a világ. Tekintetemet nem tudtam elszakítani tőle, de ő sem tőlem. Ahogy erre a pillanatra visszaemlékeztem, újból kezdett felülkerekedni rajtam a vágy. Pár perc gondolkozás után Rosalie gondolatai furakodtak elmémbe. „Edward, ne törődj velük. Tudod, hogy milyenek. De egy valamiben igaza van. Ha Tanyáék megérkeznek, az lesz Tanya első dolga, hogy bepróbálkozzon nálad.” Majd elő lépett a fák mögül.
- Én is tudom. Pont ez a baj. De mit csináljak? Tudod, hogy szeretem, de csak mint egy testvért. Bella az, akit szeretek és szeretni fogok az örökké valóságig.
- Beszélned kellene vele.
- Te tudod, hogy hányszor adtam a tudtára, hogy nem szeretem úgy. Meg se lehet számolni.
- Tudom. De akkor is beszélnetek kellene. Ha elmondanád neki, hogy mást szeretsz. Beletörődne. Nem azonnal, de egy idő után megbékélne a helyzettel. És, hogyha nem szeretnéd elveszíteni Bellát, akkor cselekedned kell. Tudom furcsa, hogy ezt pont én mondom. Régen azért utáltam, mert ő ember volt és pont olyan akart lenni, mint mi. De most már ő is hozzánk tartozik. Mikor elhagytuk Forksot és vele együtt Bellát, az egész családra szomorúság borult. Téged pedig felemésztett a fájdalom. És hiányzott a megszokott Em is. De most, hogy újra rátaláltunk minden olyan lett, mint amilyen régen volt. – Rose meglepett. Még soha sem beszélt velem ilyen nyíltan. De örülök, hogy most már ő sincs a kapcsolatunk ellen. Persze ha még létezik olyan... Meg van. Újra magamhoz csábítom Bellát.
- Köszönöm.
- Mire való egy testvér??? Jobban mondva vámpír. – erre mind kettőnkből előtört a nevetés. – Vissza kéne menni. Már biztosan aggódnak.
- Rendben.
Futva indultunk vissza a házhoz. A vámpír létemben leginkább a futást imádtam. Segít kiszellőztetni a fejemet és utána nyugodtabban tudok gondolkodni. Pár perc alatt visszaértünk a házhoz. És akkor meghallottam egy csodálatos dallamot. Beléptünk az ajtón és megpillantottam életem szerelmét. Zongorázott. A dal, melyet játszott gyönyörű volt. Lábaim önálló életre keltek és elindultak a zongora felé. Leültem Bella mellé. Nem vett észre. Én magam is játszani kezdtem. Nem ismertem a dalt, de tudtam, éreztem mit kell játszanom. Bella ekkor jött rá, hogy mellette ülök és hogy vele együtt zongorázok. Láthatatlan szikrák pattogtak közöttünk. A dallam lassult, halkult, majd elhallgatott.
- Mi a dal címe?
- A szerelem dallama.
A szerelem dallama. Ismételgettem magamban. Minden érzésemet ki tudtam fejezni ezzel a dallal. Mintha valaki ismerné az érzéseimet és az alapján írta volna ezt a csodaszép művet. Benne volt végtelen szeretet, aggódás és bizonytalanság. Bella pillantásától olvadozni kezdtem, mint február első napsugarától egy hóember. Már épp a szilárd és a folyékony halmazállapot között tartottam, mikor Em vigyorgása észhez térített. Visszavettem szilárd halmazállapotomat.
- Eli, hol tanultál meg így játszani? – kérdezte mindig pezsgő húgocskám.
- Hát... magamtól – Magától tanult meg játszani?? Még egy dolog, amiben káprázatos.
- Magadtól??? Tudtam, hogy nem semmi az én kis hugim.
- Hugi?? Akkor én nevezhetlek mézes mackónak?? – erre mindenkit elfogott a röhögés.
- Hát persze. Hugica... – ezt a három szót is alig bírta kinyögni a nevetéstől.
- És ki írta azt a dalt, amit játszottál? – tettem fel a kérdést, melyre nagyon kíváncsi voltam.
- Hát...ezt...én...írtam... – dadogta. Nem, hogy csak jól zongorázik, hanem még ír is... Ez a tökéletesség tetőfoka.
- Nagyon szép. Nem játszanál még valamit? – kérte Esme. Hallottam anyám gondolatait „Mennyit változott. Persze csak is jó irányba. Megérdemlitek egymást.” Anyám mindig is a kapcsolatunk mellett állt. Még soha nem találkoztam olyan jólélekkel, mint ő. 5 vámpír szagát éreztem meg pár kilométerről. És ez az 5 vámpír nem más, mint Tanya, Kate, Irina, Carmen és Elezar. Már hallom is Tanya gondolatait. „Már alig várom, hogy lássam Edwardot. Hát meggondolta utolsó találkozásunk óta magát. Bárcsak elfogadná szerelmemet és együtt lennénk.” Hirtelen azt se tudtam, merre bújjak el előle. Jasper észrevette, hogy hirtelen milyen ideges lettem.
- Edward, mi történt?
- Mindjárt ideérnek. – Fel alá rohangáltam a házban búvóhelyet keresve. Meg is találtam a legtökéletesebb helyet a rejtőzködésre, Alice gardróbját. Elbújtam egy nagy kupac ruha mögé. Ha ember lettem volna biztos, hogy megfulladok a ruhák közt. „Csak” 3 kamionnyi cipője, 15 kamionnyi estélyije, 36 kamionnyi ruhája volt. Még Barbienak is kevesebb holmia van.
