BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »
http://ella-versei.blogspot.com/ ---> Saját verseim ITT megtalálhatóak! Örülnék, ha páran megnéznétek!!

2010. január 28., csütörtök

A megfosztott bárány 2. fejezet

Itt a friss!!Remélem örültök egy nappal előbb feltudtam rakni!!!És írjatok kommikat léccí!Ha nem írtok nem tudom, hogy tetszik-e!!!!Ella

A megfosztott bárány 2. fejezet

Bella szemszöge:

Már 20 perce tartottunk Port Angeles felé. Ez alatt az idő alatt egyszer sem szólaltunk meg. Aztán egyszer csak hatalmas fékcsikorgás és Jessica sikítása közepette belegurultunk egy árokba. Éreztem, hogy a fejem lüktet a mély sebtől, ami homlokomon tátongott és éreztem, ahogy a vérem minden egyes kis cseppje végig folyik az arcomon. Jessica mellettem eszméletlen volt, de neki szerencséje volt nem láttam rajta sehol, hogy vérezne.

Hirtelen morgás félét hallottam a kocsi mellől, de mire felfogtam, hogy mi is történik körülöttem már belém is harapott és inni kezdte a véremet. Próbáltam szabadulni a fogságából, ütöttem, ahol csak tudtam pedig tisztában voltam vele, hogy egy vámpír ellen az én gyenge kis erőm nem elég. Hallottam egy nagy reccsenést és egy nagy sikoly hagyta el a számát. Tudtam, hogy itt a vég nem így akartam meg halni, inkább támadt volna rám Edward. Legalább a szerelmem kezeiben hallhatnék meg és nem egy idegen vámpíréban. Testem elgyengülve hullt a földre. Reménykedtem a megváltó halálban, mert nem akartam vámpír lenni Ő nélküle.

Iszonyatosan fájt égett mindenem, sikítani szerettem volna, de nem tettem. Nem bírtam tovább és egy nagy sikoly hagyta el a számat. Éreztem, hogy valaki felvesz a karjaiba nem tudtam ki lehet az. A külvilágból csak hangfoszlányokat tudtam kiszűrni: pl. morgásokat, csattanásokat. Még sokáig szenvedtem, majd egyszer csak éreztem, hogy a méreg megtámadja a szívemet. Nagyon fájt az eddigi fájdalmaimnál is jobban, de nem tettem semmit. A fájdalom lassan enyhülni kezdett és el is múlt teljesen. Kinyitottam a szemem és három aranyszempárt láttam magam előtt. Két nő és egy férfi tekintettével találtam szembe magam. Nem tudtam hol vagyok kik azok akik körül vesztek azt sem tudtam hogy én ki vagyok.
- Végre, hogy felébredtél! – örvendeztek, de hangjukban egy kis félelmet véltem felfedezni.
- Hol vagyok? – kérdeztem.
- Emlékszel valamire? – kérdezték.
- Nem. Azt se tudom, hogy hívnak. – Reménykedtem benne, hogy minden kérdésemre tudnak válaszolni. Csak úgy pörgött az agyam azon agyaltam, hogy mit is kérdezzek, de az egyikőjük megelőzött. Gyönyörű szép volt, – csak úgy, mint a többiek – középhosszú, göndör szőkésbarna hajjal rendelkezett.
- A te neved Elina. Elina Wan. Mi vámpírok vagyunk és te is. A családunkhoz tartozol. Az én nevem Helly, ő itt Serena és Daren. – mutatott végig mindenkin.
- Értem. És mi emberi véren élünk? – tettem fel a kérdést egy kicsit hisztérikusan. Én embert ölni??!! Na, hát azt biztos nem fogok.
- A fajtánk legtöbbje emberi vért iszik, de van egy másik megoldás is. Ez pedig az állatvér. Nem olyan ízletes, mint az emberi, de elmegy. Mondjuk én nem tapasztaltam, mert én és a családom vegák vagyunk. Ez annyit tesz, hogy csak állati véren élünk.
- Jó. Ez nekem is megfelelő lesz. Nem szeretném, hogy akár egy ember is miattam veszítse el az családját, szeretteit. És mi történt velem, mert nem hiszem, hogy csak úgy elfelejtettem a dolgokat?
Láttam, hogy töprengenek, hogy mit is mondjanak. Miért nem akarják elmondani, hogy mi történt? Talán ők mégis rosszak vagy ilyesmi. Nem az nem lehet. Nem hazudnának és nagyon kedvesek is. Ezzel el is vetettem ezt a kérdést, és észrevettem, hogy Daren készül megszólalni.
- Éppen harcoltunk 5 másik vámpírral, amikor egyszer csak összeestél. A vámpírnak, olyan ereje volt, amivel meg tudta az agyadat bénítani. És biztos emiatt vesztetted el az emlékezetedet.
- Értem. Nektek is van valamilyen képességetek vagy esetleg nekem? – hangzott el tőlem ez a kérdés. Erre tényleg nagyon kíváncsi voltam.

2010. január 26., kedd

A megfosztott bárány - 1. fejezet

A megfosztott bárány – 1. fejezet

Már 4 hónapja, hogy a Cullen család elment. 4 hónapja, hogy Edward ott hagyott az erdőben és elment. Elment és magával együtt elvitt belőlem is egy darabot. Azóta teljesen depresszióba estem és csak Charlie miatt teszek, úgy mintha jól lennék. De ez nem igaz. A barátaimmal sem beszélgetek és ők sem szólnak hozzám. Talán megsértődtek, de nem is csodálkozok, mivel úgy nézek, mint egy elő hulla. Egyik délután – amely ugyanolyan volt mint a többi – Charlie kiabálni kezdett.
- Bella rossz rád nézni! Visszaküldelek Renéehez Phoenixbe!
- Ne! De miért? Ha jól tudom, nem csináltam semmit, nem hoztam haza rossz jegyet. Akkor miért?
- Pont ez az Bella! Nem csinálsz semmit, olyan vagy, mint egy zombi!
- Ha akarod, elmegyek Jessicával vásárolni vagy moziba! Ő biztos eljönne velem.
- Ne értem csinálj valamit, hanem magad miatt. Ők elmentek és nem fognak visszajönni. Ha szeretett volna nem hagyott volna itt!
Pár perc múlva ő szólalt meg újra.
- Bocsánat. – mondta.
- Semmi. Holnap elmegyek Jessicával moziba és lehet, hogy későn jövök. - mondtam és ezzel elindultam felfelé a szobámba mielőtt rám törne a sírás.
Még hallottam tőle valami „Oké.” félét és ennyi. Felértem a szobámba és megint az a szúró, fájó érzés tört rám, amit 4 hónapja minden egyes másodpercben éreztem. Lefeküdtem az ágyamra és vártam a megváltót, ami talán elűzi ezt a fájdalmat. Debussyt hallgatva hajnali 3 körül mégis sikerült elaludnom. Rémálmokkal teli éjszaka volt. Reggel felébredve nem vártam a sulit, de még inkább nem a mozizást Jessicával. De megígértem Charlienak, hogy csinálok valamit és nem csak egész nap itthon kuksolok. Miután megettem a szokásos reggelimet elmosogattam, majd úgy döntöttem elindulok. A kocsim óriási hanggal telt életre és elindultam az iskola felé. A parkolóban még nem volt egy kocsi sem, ezért úgy döntöttem, hogy még átnézem a matekot. Mire végeztem már mindenki beért a suliba és én is elindultam befelé. Épp hogy beértem az osztályba be is csöngettek. Az egész nap unalmas volt. Órákon azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom elhívni Jesst. Eljött az ébidő és én a menza felé vettem az irányt. Az összes régi barátom egy asztalnál ült és én odamentem hozzájuk. Mindegyikőjük meglepődött és engem néztek. Köszöntem nekik, majd leültem Jess mellé és beszélgetni kezdtem vele.
- Nincs kedved eljönni velem ma megnézni egy filmet? – kérdeztem.
- Miért pont engemet hívsz?
- Mert te nagyon jó csajos délutánokat szoktál tervezni és hát te jutottál először eszembe. – hazudtam. Kezdtem bele tanulni a hazugságokba. Úgy látszott elhitte, amit mondtam.
- Elmegyek veled, Délután fél négykor felveszlek. Jó lesz így? – kérdezte.
- Persze.
Ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Miután véget ért utolsó órám is elindultam hazafelé. Mikor megtanultam takarítani kezdtem, hogy húzzam az időt, ami nagyon lassan telt. És egyszer csak egy kocsi hangját hallottam. Megjött Jessica. Beledobáltam pár dolgot egy kis táskába és elindultam kifelé. Beültem és már el ,is indultunk Port Angelesbe.

Remélhetőleg péntekig feltudom rakni a 2. fejezetet, amiben valami hatalmas fordulat lesz.

2010. január 25., hétfő

Epilógus

- Bella, én nem akarlak magammal vinni.
Lassan, tisztán ejtette a szavakat, és közben hideg tekintetét le nem vette az arcomról, figyelte, hogy felfogtam-e végre, igazából mit mond.
- Te...nem....akarsz .....engem? – ismételtem el.
- Nem.
- Nem vagy hozzám való, Bella – ismételte el.
- Isten veled, Bella! – mondta Edward.
- Várj!!! – kiáltottam fuldokolva és már nem is láttam őt.
Elment. Itt hagyott mivel nem szeretett. A sok „Szeretlek” amit kiejtett a száján mind hazugság volt. Hazudott.