A megfosztott bárány 14. fejezet

Itt a friss!!!! Szerintem elég hosszúra sikeredett!!!!!!! Bocsi a késésért, de szegény Lettina nagyon szarul volt, és csoda, hogy így is megcsinálta!!!! Komikat!!!!! Puszi: Ella

Elina/Bella szemszöge:

Már egy ideje futottam, amikor beleütköztem valakibe. Edward volt az.

- Bocsánat. Nem figyeltem. – mondta azon a bársonyos hangján, amitől elkábultam.
- Semmi baj. Én sem figyeltem oda.
- Be...Eli kérdezhetnék valamit?
- Per... – nem tudtam befejezni mondatomat, mert látomásom támadt...

Edward épp haza ér mikor Serena és Alice kilép a házból.
- Edward nem láttad Eli-t?
- De Alice az erdőben összefutottunk pár perce. - válaszolt Edward, mire Serenáék mérgesen elindulnak utánam.
Ezt nem lehet igaz. Nem hagyhatom Edwardot visszamenni.

- Edward?
- Igen.
- Nincs kedved vadászni és beszélgethetnénk is.
- Jó. De még nem válaszoltál a kérdésemre?
- Először vadászunk. Utána válaszolok a kérdéseidre, de csak akkor, ha te is az enyéimre.
- Rendben.
Mindketten futásnak eredtünk. Edward tényleg nagyon gyors. Ahogy futottunk meg éreztem egy hegyi oroszlán illatát, egyből rákapcsoltam. Ő is megérezhette az állatott, mert követett. Azt már nem. Nem hagyom, hogy elszedje a vacsorám. Amilyen gyorsan csak tudtam szeltem keresztül az erdőt a prédám illata után. Amikor megláttam a zsákmányomat gondolkodás nélkül vetettem rá magam. De egyszer csak ahelyett, hogy az állatba mélyeztethettem volna a fogaimat, valaminek vagy valakinek neki csapódtam. Éreztem, hogy egy erős kar fonódik a derekam köré és szorít magához. Edward karjai tartanak bilincsben és az egész testével hozzám simul. Nagy lendületnek köszönhetően több métert gurultunk mire megálltunk. Ő rajtam feküdt. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, nem akartam, hogy elengedjen vagy, hogy egy milliméterrel távolabb legyen tőlem. Ha lehetséges volna, még jobban hozzá bújnék. Érezni akarom minden egyes porcikámmal, hogy a közelemben van. Ha tehetném így maradnék örökre, csak ő legyen velem. Elina ezt most azonnal hagyd abba! Dorgáltam meg magam. Ő olyan tökéletes és biztosan van valakije, aki sokkalta szebb nálad. Igaz nálam mindenki szebb. Én nem vagyok egy olyan szépség, mint Rosalie. De azok a szemek, ahogy engem néznek teli vággyal és mérhetetlenül nagy szerelemmel. Teljesen elkápráztatnak. Mi???!!! Nem, az nem lehet, csak képzelődsz Elina! Ő nem néz úgy rád! De kitudja, már mióta vagyunk így, mintha az idő megállt volna. Mindketten mozdulatlanul feküdtünk. Nem úgy néz ki, mintha meg akarna mozdulni, ahogy én sem akarok. Nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Ebből az idilli pillanatból szomjúságom fellángolása térített vissza a jelenbe. Sikerült elszakítanom szemeimet Edwardétól, hogy felmérjem mekkora kárt okoztunk. Hát igen...”pár” fa kidőlt. Ő is észhez tért és felállt és engem is magával húzott.
- Szerintem vadásznunk kéne. – mondtam a nyílván valót.
- Igen. – ezzel futásnak eredt és rám villantotta féloldalas mosolyát. Teljesen elkábultam tőle és majdnem összerogytam. Én is elindultam, hogy elejtsek néhány állatot. Hamar végeztem így hát Edward keresésére indultam. 1 perc alatt meg is találtam (Edwardot). Nem volt nehéz, hiszen az illatát bármikor felismerném. Ő még nem végzett, így hát megálltam egy fánál és vártam, hogy kész legyen. Közben arcának vonásait, izmos testét bámultam. Tisztára, mint egy görög isten. Hogy lehet az, hogy Edward ennyire felkeltette az érdeklődésemet? Eddig egy fiú sem érdekelt, mindegyiket elutasítottam. Erre jön ő és ilyen érzéseket vált ki belőlem. Hoppá. Bele se gondoltam még, hogy Jasper mindent tud. Hogy mit érzek Edward iránt, bár mondjuk, még én magam sem tudom pontosan. Csak most vettem észre, hogy Edward végzett és ő is engem néz.

- Most már kérdezhetek? – kérdezte kíváncsian.
- Várj még. Szeretnék neked valamit mutatni. – Elindultam a rétem felé, ahol utoljára távozásom előtt jártam. Nem tudom mi vezérelt, hogy megmutassam Edwardnak az én titkos helyemet. Mikor odaértünk a rét széléhez megszólaltam.
- Ez az én rétem. Ideköltözésünkkor találtam még rá. Ide jövök, ha gondolkodni szeretnék.
- Nekem is ez a kedvenc helyem. Az első vadászatom alkalmával találtam rá. Teljesen elbűvölt.

Edward szemszöge:

Futottunk az erdőben. Bella, majd nem olyan gyors, mint én. Megéreztem egy hegyi oroszlán illatát. Az agyamat elködösítette a vörös köd és még gyorsabban haladtam a fák között a zsákmányom után. Nem kellet sok mikor már csak pár méter választott el a zsákmányomtól. Gondolkodás nélkül vetettem rá magam, de valakivel összeütköztem. Bella volt az. Karjaimat köré fontam és szorosan magamhoz vontam. Nem akartam, hogy bármi baja essék, bár ez úgy sem fordulhat elő, hiszen már ő is vámpír. Több métert gurultunk egymás ölében, mikor végre megálltunk. Én kerültem felülre, de nem bírtam megmozdulni és nem is szerettem volna. Néztem gyönyörű szemeit, arcvonásait. Újra éreztem azt elbűvölő illatát, ami a saját magam számára kevert édes heroinom. Mélyet szippantottam a levegőből és élveztem, ahogy illata mélyen beáramlik a tüdőmbe. Gyönyörűen néz ki, de már emberként is gyönyörű volt. Azok a csoki barna szemek, amik mindig magával ragadtam. Már soha többé nem láthatom. De a mostani szemei, azokban a topáz szemekben is teljesen elveszek. Ő is engem figyelt. Nem tudom mióta feküdhettünk így egymáson, de azt akartam, hogy ez a pillanat örökké így maradjon. Tudom, hogy nem emlékszik rám. Ha visszanyeri, az emlékezetét nem sok esélyem van rá, hogy megbocsásson nekem. Mindent el fogok követni, hogy újra bízzon bennem. Nem engedem, hogy bárki bántsa, megvédem bármitől.
Bella elfordította a fejét, és én is észhez tértem végre. El kell engednem, pedig nem akarom. Felálltam és őt is magammal húztam.
- Szerintem vadásznunk kéne.
- Igen. – mondtam zavaromba. Nem bírtam ki hogy rá ne mosolyogjak a féloldalas mosolyommal, amitől a szíve, mindig 2x gyorsabban vert. Futásnak eredtem. Láttam, hogy kellet neki pár pillanat mire felfogta mi történt és ő is követte a példámat. Nem kellet sokáig keresgetnem, mire megéreztem egy szarvas illatát. Szomjúságomat nem igazán csillapította, így új zsákmány után néztem. Mire végeztem a vadászattal, már Bella is végzett. Egy fa tövében figyelte tevékenységemet. Nem tudom mióta állhatott ott. Észre sem vettem mikor jött ide, teljesen a vadászatra figyeltem. Bele néztem a szemeiben és megint magával ragattak. Ideje lenne feltenni a kérdéseimet.

- Most már kérdezhetek? – kérdeztem kíváncsian.
- Várj még. Szeretnék neked valamit mutatni. – mondta és én szó nélkül követtem.
- Ez az én rétem. Ideköltözésünkkor találtam még rá. Ide jövök, ha gondolkodni szeretnék.
- Nekem is ez a kedvenc helyem. Az első vadászatom alkalmával találtam rá. Teljesen elbűvölt.

A rét közepére sétáltunk és leültünk. Annyi mindent kérdeznék, de azt sem tudom, hol kezdjem.
- Mesélnél magadról?
- Mit szeretnél tudni?
- Mindent. Mindenre kíváncsi vagyok. Mióta vagy vámpír? Ki változtatott át? – láttam, rajta hogy ezek a kérdések eléggé felzaklatták – Azt mondasz el magadról, amit meg akarsz osztani velem.
- Hát jó valójában nem igazán tudok mit mesélni a múltamról. Egy évvel ezelőtt Amerikában éltünk a testvéreimmel. Egyik nap 5 nomád vámpír támadott meg minket. A harc során egyszer csak összeestem és 1 hónap kóma után tértem magamhoz. Még a saját nevemre sem emlékeztem. Az egyik vámpírnak, elég különös képessége volt. Sikerült neki valahogy áthatolni az elmém körül lévő pajzsomon és a képességével Daren szerint „megbénította az agyamat”. Mindent, amit tudok magamról azt a testvéreim mesélték.
- Érdekes. De mesélnél még magadról? – kértem.
- Egyezzünk meg. Ha te is válaszolsz a kérdéseimre, akkor én is válaszolok rájuk?
- Jó, megegyeztünk. –mondtam mosolyogva. – Mit szeretnél tudni először?
- Hogyan lettél vámpír?
- 1918-ban spanyolnáthában haldokoltam, a szüleim már (még) előttem meghaltak. Carlise volt az orvosom és ő változtatott át. Ezzel mentett meg a haláltól.
- Hű, ha. Az már jó rég volt. – mondta mosolyogva – Nem hittem, hogy ennyire vén vagy. A korodhoz képes viszont jól tartod magad. – ezt már nevetve mondta. Én meg mind egy megsértett kisgyerek fordultam el tőle. A képem láttán már a hasát fogta a nevetéstől. Egy gonosz terv fogalmazódott meg a fejemben. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Gondolkodás nélkül pattantam fel és nyúltam kecses teste alá. Jó szorosan tartva karomba indultam meg vele a kis tóhoz, hogy beledobhassam. Olyan gyors voltam, hogy már majd nem elértem a kis tavacskát, mikor észbe kapott. Elkezdett kapálózni a karjaim között. Próbált szabadulni, de nem sikerült neki. Minél jobban fészkelődött, én annál jobban szorítottam.
- Edward azonnal tegyél le! – szólt rám határozottan, miután rájött, hogy nem tud kiszabadulni a karjaim közül.
- Ahogy óhajtja hölgyem. – válaszoltam somolyogva és ahelyett, hogy leraktam volna a földre, bedobtam a vízbe. De azzal nem számoltam, hogy olyan erősen szorította az ingem, hogy én is mentem vele. Nagy csobbanással estünk bele mind ketten. Mikor a felszínre úsztam, Bella mérges arcával találtam magam szemben.
- Ezt még meg keserülöd Edward Cullen! – fenyegetőzött, olyan szép mikor dühös, a szemeiben csak úgy ég a tűz. Gondolataimból az arcomba csapódása nagyobb víz mennyiség térített vissza. Na, jó. Hát, ha játszani akar, akkor játszunk. Bújt elő belőlem a kisördög. A víz alá buktam és óvatosan közelítettem meg prédámat, aki nem más volt, mint Bella. A lábánál fogva húztam magammal a mély be. Megint próbált kiszabadulni, de már rá jöhetett volna, hogy semmi esélye velem szemben. Végül a mi kis játékunk végeztével, a vízfelszínen kötöttünk ki. Szorosan tartva karjaimban ma már másodjára. Ahogy végig néztem testén... A vizes ruhái szépen simultak formás alakjára. A vágy hatalmas erővel söpört végig rajtam. Ő is engem nézett. Nem tudtam elszakadni, megválni testétől, a szemei is rabságba ejtettek. Nem bírtam türtőztetni magam. Újra érezni akartam finom, puha ajkait. Már majdnem megcsókoltuk egymást, amikor Bella kiszabadította magát ölelésemből.
- Bocsánat. Nem tudom mi ütött belém. – mondta sajnálkozva.
- Sem...mi baj. – leheltem akadozva, mert nehezen ment a légzés. – Annyira az én hibám is, mint a tiéd. – mondtam. Sikerült rendes hangomat megütni bár egy kis eltéréssel, de az nem nagyon hallatszódott.
- Én válaszoltam a kérdéseidre, most már te is válaszolnál az enyémekre? – kérdezte Bella.
- Hát még nem válaszoltál az összesre, de igen. Kérdezhetsz. – ezzel megvillantottam mosolyomat.
- Mesélnél arról az ember lányról, aki be beleszerettél? – kérdezte óvatosan. De hiszen ő az a lány, akit valaha is szerettem és szeretni fogok.
- Ha akarod. Egy nap Alice megjósolta, hogy valami hatalmas fordulat következik be az életemben. Mikor Forksba költöztünk első nap megismertem egy lányt. Az illata teljesen elkábított. Olyan volt számomra, mint a drogosnak a legfinomabb fű. Ő volt az én legtisztább heroinom. – csöndbe burkolózva hallgatta minden egyes szavamat. Már kezdett alkonyodni, ezért elindultunk haza. Visszafelé elég távolság tartó volt, de nem értettem az okát.